Túlélőcsomag pótvizsgázóknak



Iszonyatos hőség van, gondolom mindenki - aki épp nem nyakig a vízben tanyázik- várja már az enyhülést. A gyerekek biztos túlvannak már egy-két táboron, nagyik és unokatesók végiglátogatásán. Talán már a családi együtt-nyaralásra is volt mód.

A nagy bevásárló központok katalógusaiban már rendre megjelennek az irószer ajánlatok, így lassan be-befészkeli magát agyunkba a gondolat, hogy a szép nyári napok is végetérnek egyszer.

Az előrelátó szülők ilyenkor már előveszik a kötelező olvasmányokat, gondosan kiszámolják, hány oldalt kell naponta elolvasni ahhoz, hogy őszre kész legyünk. A napi oldalmennyiség aztán az idő múlásával egyre nő...

Sajnos vannak, akiket augusztusban a pótvizsga réme is az íróasztal mellé szögez. Ráadásul ők nem a kedvenc tantárgyukból buktak, így nekik a szép nyári napok kissé befelhősödnek.

Álljon itt hát néhány javaslat azoknak a diákoknak - és persze szüleiknek- , akiket a pótvizsga réme fenyeget. Érdemes közösen végiggondolni a családnak az alábbiakat, hiszen a bukás nem csak a gyerek kudarca, együtt kerültünk bele, együtt is kell kimászni belőle.

Fontos, hogy a bűntudat mostanra már ne kerüljön újra elő, csak az előttünk álló feladatra koncentráljunk, hiszen a hibákból tanulunk.

Lássuk tehát a túlélő csomagot pótvizsgázóknak:

1. Kezdetnek mindjárt néhány kérdést tegyél fel magadnak: miért tanuljuk a tantárgyat? Vajon miért nem szerettem annyira, hogy meg is buktam belőle? Miért kell ez a tantárgy nekem? Mi a hasznom abból, hogy tanuljuk az iskolában? Próbálj találni bármilyen pozitívat, ami miatt érdekes lehet, vagy legalább hasznos a jövőre nézve. Ha semmi nem jut eszedbe: azért kell tanulnod, hogy átmenj a vizsgán és a megszokott osztályodban folytathasd az iskolai pályafutásod, illetve szüleid is megnyugodjanak végre.


2. Oszd fel a tananyagot részekre, általában segít ebben a tankönyv saját témaköri felosztása. Gondold végig, mennyi időd van megtanulni. Oszd be ezt az időt a fennmaradó hetekre. Ne feledd, hogy nyári szünet van: a tanulásod most koncentrált legyen, ne nyújtsd, mint a rétestésztát. Döntsd el, a nap melyik részében fogsz tanulni, és mennyit. Aztán hajrá, ott már aztán munka legyen!

Ha teljesítetted a napi penzumodat, jöhet a nyaralás, kikapcsolódás! 


3. Kérj segítséget, biztos a szüleid is gondoltak rá, hogyan fognak segíteni a felkészülésben. Ha szaktanárodtól kaptál valami segédanyagot, vázlatot stb. használd!


4. A tananyagot ne csak olvasgasd, mert ez azt az illúziót fogja kelteni, hogy tudod, de ez nem igaz, csak ismerőssé vált a szöveg (lehet, hogy a suliból is emlékszel erre-arra). Egyszer olvasd el, aztán jöhet a tanulás aktív része: lényegkiemelés, vázlatolás, gondolattérkép készítés stb. 


5. A napi tanulásod oszd fel kisebb részekre, közte tarts szünetet. Pl. 20 perc tanulás után legyen 5 perc szünet. A harmadik húszperces etap után jöhet egy hosszabb szünet. Ha a tanulás következik, már zárj ki mindent, ami a figyelmedet eltereli (facebook, vízivás ez-az). A szünetben aztán válaszolhatsz mindenkinek, aki addig keresett:)  Ezzel eléred, hogy nem vesztegeted el a 20 percet álmodozásra, és sokkal hamarabb végzel. Márpedig, ha hamarabb végzel, hamarabb mehetsz a strandra, vagy a barátokhoz.


6. Tarts próba-felmondásokat, mert a pótvizsga általában szóban zajlik, jobb, ha nem ott derül ki, hogy kiválóan tudod a tananyagot, de nem tudod kerek mondatokban megfogalmazni.


7. Készülj rá, hogy tanáraid kedvesek és segítőkészek lesznek. Ha látják, hogy tanultál, át fognak engedni.


8. Utolsó délután már ne tanulj, hanem pihenj. Időben feküdj le aludni, de előtte készítsd össze a másnapi dolgaid, mert az indulás előtti kapkodásban mindig az tűnik el, amire a legnagyobb szükség van.


9. Ne izgulj! - Tudom, hogy könnyű ezt mondani, de igyekezz valahogy nyugodtnak maradni. Légzőgyakorlattal sokat segíthetsz borzolt idegeiden, lassú mély belégzés, hosszú kilégzés:) Lassan, nyugodtan. Kóla, energiaital maradjon a boltban, neked nem lesz rá szükséged.


10. Ne feledd, egy csomóan drukkolnak neked- a családod, a jó barátaid, az osztályfőnököd és a tanárok! A sikered pedig meg fog erősíteni és hidd el a következőkben már ügyesen el fogod kerülni, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülj.

Érdemes feltárni az okát, hogy mi vezetett idáig. Őszéntén végig kell gondolni, hogy a halogatás, a lustaság, a rossz módszerek mennyiben járultak hozzá a kudarchoz. 
Itt az idő, hogy szervezettebben lássunk neki a tanulásnak. Tanulni is meg kell tanulni, de jó hírem van, meg is lehet!

 

Lépj kapcsolatba velünkemailIkonTe is!
    • Elérhetőségünk:

    • Bejelentkezés:
      e-mail:
       Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
      vagy
      telefon: 06-20-5963761, 06-20-4053939

    • Foglalkozásainkat előzetes bejelentkezés után a Budapest, I. ker.
      Hattyú utca 12. szám alatt tartjuk.

    • Kihelyezett foglalkozásaink Érdligeten is elérhetőek. Tanácsadás,tanfolyamok Budapesten és a környező megyékben. 

      Kövess minket!